Tudom, hogy Magyarországon emlékezni nem menő. Csak rozzant öregek állnak oda szobrokhoz koszorúval. Csak beszűkült agyú figurák mondanak ünnepinek álcázott beszédeket. Ha van valami, akkor összefut néhány közjogi méltóság, megnézik amint a zászlót ide-oda húzogatja egy csizmacsapkodó katona, aztán szaladnak tovább.
Ma még ez sincs. Senki nem akar emlékezni arra, hogy 65 évvel ezelőtt remélhetőleg végleg elhagytuk a monarchiát és köztársaság lettünk. Ma senki nem emlékszik arra, hogy valamikor képesek voltunk lezárni a horthy-féle király nélküli királyság országromboló két és fél évtizedét. Ma már senki sem emlékszik arra, hogy kevesebb mint egy év alatt helyrepofoztak egy porig rombolt országot, az ezer évig állati viszonyok közt tartott parasztoknak földet adtak. Egyszerűen nem menő. A jobboldaliak titkon Horthy képet melengetnek keblükön, a baloldaliak történelmi műveltsége továbbra is gyalázatos, a polgári oldal meg fanyalogva siklik el egy proli-paraszt köztársaság évfordulója mellett.
Így állunk. Új Alkotmányunkat már közismert monarchisták és egykori komcsik szövegezik, mi meg nem látunk túl egy-egy törvényen. Dopeman védi a demokráciát, olyan nő harcol a Fidesz ellen, aki egy évvel ezelőtt még várta is a Fidesz kétharmadot. Hát, 1946-tól 2011-ig eltelt hatvanöt év. Oszt tanultunk valamit? Semmit. Nálunk csak piszkosul unalmas régi lemezek vannak és azokat cserélgetik.
