Miért?
Miért nem adják meg nekik a győzelem örömét? Miért veszik el a legédesebb gyümölcsöt? Ezért halt meg annyi ember? Ezért fogták fel testükkel a gumibotokat, a köveket és temérdek a mocskot?
Néhány napja még maroknyian voltak, akik lelkesedni és reménykedni mertek generációjuk tunéziai győzelme után, ma milliós tömegük van. Igen, a generációjuk. A magára hagyott huszas, harmincas generáció. Az éhbérből vagy még annál és kevesebből vergődő fiatalok, akik végre valami mást akarnak. Mit? Maguk sem tudják. Apáik és nagyapáik minden harcot megvívtak és minden "izmusuk" elbukott. Nekik valami furcsa ideológiai háttér maradt. Valami átmenet az anarchizmus, humanizmus és a szocializmus határmezsgyéin. Athén, Párizs, London és Tunisz után a legnagyobb lendületet a furcsa forradalom Kairóban kapott. Ők megérdemelték volna a győzelmet. Nem a bársonyszékeket és a luxuslimuzinokat. A felhőtlen, könnyes örömmámort.
A híradásokban már azt halljuk, hogy ellenzék, még az iszlámisták is alkudoznak. Már nem is annyira színfalak mögött. Nekik elég annyi, hogy a hatalmat sarokba szorították. Lesznek demokratikus választások, persze lehetett volna a demokratikust továbbra is idézőjelbe tenni. Azon sikeres lesz Mubarak pártja, az iszlamisták és marginális pozícióba kerülnek a nyugatias pártképződmények. A tüntető, a rendszert megroppantó generáció nem lesz ott az újraleosztásnál. Miként Szerbiában sem volt ott Milosevics után az Otpor (Ellenállás) nevű, szinte csak fiatalokat tömörítő szervezet, amely mérhetetlen lelkesedéssel és egyetlen szóval megdöntötte a névleg szocialista, gyakorlatában soviniszta demagóg diktátor hatalmát. Elég! Ennyit mondtak. Rómában azt fogalmazták meg, hogy "takarodjon mind!", Kairóban nemes egyszerűséggel "Takarodj Mubarak!" lett a jelszó.
A nemzetközi diplomáciában felkerekedő félelmek alább hagynak. Normalizált keretek közt tartható a "forradalom", talán még a hadsereg is közreműködik abban, hogy belpolitikai helyzet stabilizálódjon. A fiatalok pedig majd megunják és hazamennek. (Ugye ismerős a duma). Fejcsóválva, könnnyes szemmel, ökölbe szorított kézzel. Számomra ők a győztesek, de sajnos ez kevés.
